Annyira szeretem ezt a kis dögöt, mint amennyire allergiás vagyok rá. Tehát nagyon! Istenem, hogy lehet valami/valaki ilyen aranyos? Nevezzük nevén. Csíkos, nyolc hetes, szürke, ordas kandúr. Nagyon intelligens állat, addig nem pisilt/kakilt, míg almot nem kapott. Meg is lepődtem rendesen, hogy magától tudta, hol és mi a dolga. Már arra is rájött, hogy nyávogással nem megy semmire, ha kiteszem a folyosóra, hogy végre kapjak tőle levegőt... Mégpedig azt teszi, hogy kaparászni kezd az alomban, akkor tutira kinézek, hogy mi van már megint. Cseles kis bundás. Kiszúrt az íróasztalon egy elárvult melegszendvicset, és azóta nem lehet onnan leszedni. Így kénytelen voltam neki enni adni. Úgyhogy evett. Nem is akárhogy... Mancsaival végig tapickolta a kistányért, aztán meg a folyosót. Aztán leült mosakodni. Két mancsnyalás között pedig a táskám pántján ugrált. Egyedi állatka. Esküszöm, hogy értelmes pofát vág, mikor megkérem, hogy ne másszon be az ágyba. Látom rajta, hogy arra gondol: 'Értem én, csak leszarom!' - aztán felugrik, és ráfekszik az egyet párnára, amin alszom. Most, hogy én is eszemhez kaptam, tettem az ágyra egy törölközőt, hogy inkább erre hullassa a szőrét, mint a takaróra.

És mint kiderült róla, szereti a Barátok köztöt, illetve érdeklik a vezetékek, kábelek is. A laptopomé különösen.

Ja, és van egy tesóm. Dóri.