A mai napon legalább 5 különböző érzelmi skálán mozogtam. 

Reggel úgy keltem fel, hogy az enyém a világ, jöjjön bármi, átugrom, megmászom, felborítom, arrébb teszem, megoldom. Ez eltartott ébredéstől addig, míg munkába nem indultam.

Délelőtt fáradt voltam, és túléltem. Befotóztuk meglepően hatékonyan a kajákat a LT-nek. Nem voltam túl lelkes, nem éreztem a korábbi világmegváltó erőt.

Dél körül fellelkesedtem egy fotózás miatt, hirtelen újra értelmet nyert a nap. Majd elmúlt, mikor kiderült, hogy a kinézett stúdiót nem lehet besötétíteni... Mit is gondoltam.

Délután azon nyivákoltam, hogy fotózni szeretnék, de nincs modell, én pedig nem akarok random emberekre ráírni. Az ismerősöket átfutottam. Túl akarok lendülni a facebook profilkép fotózásokon. Nem baj, ha kiteszik facere a képeket, csak a kínosan mosolygó ismerősöket szeretném kicsit hanyagolni. Fejlődni szeretnék nagyon, és ahhoz új arcok kellenek. Persze jöhetnek a régiek is, de ki kell lépni a komfortzónából. Rengeteg ötletet összeírtam, hogy hol akarok fotózni. El lehetne kezdeni szépen lassan kipipálgatni őket.

Mostanra eléggé összekapartam magam. Miután kinyomorultkodtam magam még egy felkérést is kaptam munkára. Tényleg ideje lenne kicsit magamhoz térnem, talán ha ideér végre a tavasz, visszaszerzem a motivációmat. Nagyon ideje lenne már.