Egy kisfi elindult jszaka a pedlos kisautjval. Az apjval lt vidken, egszen az autplya mellett, egy farmon. Hajtott, csak hajtott elre. Kirt egsz az tig. Nem nzett szt, csak thajtott rajta. Vgig szntotta a fvet, az aprcska kerekek nha meg-megcssztak a harmaton. A domb tetejn llt meg. Lefkezett, br nem llt meg elsre, mg csszott elre egy kicsit. Mikor megllt, mly levegt vett, s kmlelni kezdett. Nzte az eget, nzte a tvolban pislkol vros fnyeit. Mikor mr eleget bmszkodott, elindult visszafel. Mikor felhajtott az tra, egy ijeszt, flskett hangot hallott, majd elsttlt minden… Tvoli kk s piros fnyszrk kzeledst ltta. A rendrk mikor kzelebb rtek, tanakodni kezdtek: ’Vajon mit csinlt ez a kisfi idekint, ilyenkor?’ A kisfi a rendr mell lpett, s belecsimpaszkodott a nadrgjba: ’Csak a csillagokat nztem meg, hogy ott van-e anya…’ A rendrk szomoran fogtk az aprcska testet, s tettk be a fekete autba.
’Pedig n csak a csillagokat s anyut akartam megnzni!’ – mondta, majd lelt a hideg betonra, s figyelte, hogyan hajtanak el a rendrk az autval, amiben ott hevert a pedlos autja is…