Volt már olyan érzésed, hogy be vagy zárva valahova? Nem egy konkrét helyre, csak a gondalataidba. Persze ez lehet, hogy bután hangzik, sőt, biztos. Mintha valami most változna meg, tűnne el, és máris hiányozna. Na ezt jól meg fogalmaztam. -.-’ Én azt érzem, hogy hiányzik valaki mellőlem, aki segítene. Kell valaki mellém, akivel nem érezhetem magam magányosnak. Aki nem csak a fejemben van velem, hanem a valóságban is. Nem az kell, hogy nap, mint nap találkozzunk, csak tudjam, hogy ő velem van. Még akkor is, ha nincs itt. Nem értem, hogy mi ez az érzés. Olyan üres. Olyan semmilyen, de mégis érzem, hogy van. Lehet, hogy csak kezdek beleőrülni a sok gondolkodásba. De hát nyáron mit kezdhetek magammal? Na igen. Most jön megint, hogy kellene valaki, aki lekötne. De nincs, és most untam meg a pozitív hozzá állást; talán nem is lesz. Mindig jól álltam az ilyen dolgokhoz, de most nem megy. Ilyet nem éreztem soha, és tényleg nem jó érzés. És az is aggaszt, hogy nem látom a dolgok végét. Sokan mondták, hogy kezdjek sodródni, de én félek, hogy nem úgy lesz, ahogy nekem jó. Most sem úgy van, de talán jobb. Vagy mégsem? Megpróbálom a nem tudatos tervezést, és meglátjuk, hogy hogyan fognak változni a dolgok…