Volt már olyan érzésed, hogy be vagy zárva valahova? Nem egy konkrét helyre, csak a gondalataidba. Persze ez lehet, hogy bután hangzik, sőt, biztos. Mintha valami most változna meg, tűnne el, és máris hiányozna. Na ezt jól meg fogalmaztam. -.-’ Én azt érzem, hogy hiányzik valaki mellőlem, aki segítene. Kell valaki mellém, akivel nem érezhetem magam magányosnak. Aki nem csak a fejemben van velem, hanem a valóságban is. Nem az kell, hogy nap, mint nap találkozzunk, csak tudjam, hogy ő velem van. Még akkor is, ha nincs itt. Nem értem, hogy mi ez az érzés. Olyan üres. Olyan semmilyen, de mégis érzem, hogy van. Lehet, hogy csak kezdek beleőrülni a sok gondolkodásba. De hát nyáron mit kezdhetek magammal? Na igen. Most jön megint, hogy kellene valaki, aki lekötne. De nincs, és most untam meg a pozitív hozzá állást; talán nem is lesz. Mindig jól álltam az ilyen dolgokhoz, de most nem megy. Ilyet nem éreztem soha, és tényleg nem jó érzés. És az is aggaszt, hogy nem látom a dolgok végét. Sokan mondták, hogy kezdjek sodródni, de én félek, hogy nem úgy lesz, ahogy nekem jó. Most sem úgy van, de talán jobb. Vagy mégsem? Megpróbálom a nem tudatos tervezést, és meglátjuk, hogy hogyan fognak változni a dolgok…
akkor én nem vagyok egészen normális.. bár ezt ti már sokkal hamarabb megmondtátok..xD akkor én folyton szerelmes vagyok? a szerelembe? vagy hogy van ez? segíts ezt megfejteni... :)
2009.07.13. 16:45
Wu-wu
Eléggé kifejtetted, az ihletért nincs mit^^ :) Hát nem is tudom...
Valaki ezt nevezte szerelemnek… -.-’ Mondjuk van aki segíthetne rajtam, hogy elmúljon ez az üresség. De ő nem fog, és ez így korrekt. Megértem. Bár azt hiszem Noéminek most nagyon igaza volt, amikor azt írta rólam, hogy nagyon tudok szeretni. Azt hittem, hogy ennyire azért nem, hogy nagyon. Ezekszerint...
2009.07.13. 16:35
anibella.
nem fogsz beleőrülni, ha csak nem vagyok énmagam is őrült. ugyanis én ezt érzem évek óta, folyamatosan. elég kellemetlen, és sajnos nem tudlak megvigasztalni azzal, hogy idővel elmúlik vagy hozzászoksz. mert sajnos nekem nem ez a tapasztalatom. vannak olyan időszakok amikor enyhül, és a háttérbe szorul. aztán ismét előjön duplaakkora erővel. ritka rossz érzés. én olyankor szinte elvesztem a lelkem egy darabját, és árnyéka vagyok önmagamnak. nem a külvilág számára, de belülről minden remény eltűnik. eléggé kifejtettem? :)puszi, és köszi a sok iheletet!
húú te! (by Noémi) :b
akkor én nem vagyok egészen normális.. bár ezt ti már sokkal hamarabb megmondtátok..xD akkor én folyton szerelmes vagyok? a szerelembe? vagy hogy van ez? segíts ezt megfejteni... :)