Jupí, és igen! Ezen is túlvagyok. Nagyon nehéz volt, vért izzadtam, lebetegedtem, de megvan! Hivatalosan is elmondhatom magamról, hogy végzettségem szerint grafikus vagyok! :) Jó érzés, hogy van végre egy szakmám. :)

Olyan szinten nem viszem túlzásba a tanulást, hogy az már hihetetlen. :) Beteg is lettem, már szeretnék túllenni a vizsgákon meg a taknyoláson is. ...a prémium napról ne is beszéljünk. :P

Érdekes, hogy régebben mennyivel kitartóbb és kreatívabb voltam. Nem éreztem határokat, ha kellett, éjszakába nyúlóan tanultam, éreztem, hogy a tananyag benne marad a fejemben, láttam magam előtt az érettségit, a dolgozatokat, és tudtam, hogy meg tudom csinálni. Lehet, ezt azért éreztem, mert a tanárok bíztattak, ismertem őket, tudtam, hogy segíteni akarnak. Mivel az elmúlt két évben nem kaptam egy kevés bíztatást sem, nem tudom, ezt a vizsgát képes vagyok-e úgy letenni, ahogy elvárom magamtól. Gyakorlok, olvasom folyamatosan, de nem bízom magamban.  Remélem, hogy hozom a saját magamtól elvárt szintet, és ezt az akadályt is átugrom, hisz volt már ennél sokkal de sokkal rosszabb is.

Gyorsabban ment, mint azt gondoltam volna. Hétfőtől grafikus leszek az Amnesia-nál. Az utóbbi időben valahogy a gondolataim a divat felé húztak, pólóminták tervezése is porondra került. Úgy örülök. :)

Évek óta használom a Photoshop-ot, és sosem jöttem rá, mire valók a Coloring.psd-k. A mai nap áttörés következett be. Rájöttem. Meg is ünneplem pár régi képpel.

Mindenki életében eljön az a pillanat, amikor el kell búcsúznia valakitől, akit nagyon szeretett. Vagy csak épp most jön rá, mennyire fog hiányozni neki. Erre nem lehet felkészülni, nem lehet rá edzeni, hogy milyen lesz úgy élni tovább, ahol ő már nincs.

Nem lennék annak a helyében, akinek teljesen kiürült most az élete. Próbáltam elképzelni, milyen lehet most neki, hiszen eddig együtt éltek, és együtt harcoltak az ellen, ami eltűnni látszott, mégis visszatért, hogy a szeretett illetővel tűnjön el mindörökre. Ilyenkor senki nem tud segíteni, pedig én szeretnék.

Az egyik pillanatban még itt vagyunk, a másikban már el is távoztunk. És csupán ezért a röpke pillanatért mekkora hűhót csapunk: mennyi erőszakot, mennyi ambíciót, szenvedést, viszályt, haragot, gyűlöletet gerjesztünk! Csak ezért a rövid pillanatért! Egy állomás várótermében ülünk, és miközben a vonatot várjuk, óriási zsivajt csapunk: egymás haját tépjük, vérig sértjük a másikat, birtokolni, főnökösködni, uralkodni próbálunk másokon - politizálunk. Aztán megjön a vonat, és mindenki örökre eltűnik, mintha ott se lett volna.

Végre jár a levegő! A mai probléma viszont az, hogy éhes vagyok! Foglalt a konyha, és én már tényleg nem férek be. Mikor lehetőség lett volna étkezésre, még épp a reggeli rutinomat végeztem: elolvasgattam a számomra érdekes híreket (GoT, CharacterDesignBlog, Wacom, stb), meghallgattam pár új zenét, aztán jöhet az arcmosás és a felöltözés. Ez tartott fél8tól 8ig. Ők háromnegyed nyolctól kint főznek. FŐZNEK! De hogy kinek? Tegnap is főztek egész délután. Pont, amikor én. Akkor is főztek, amikor mi már vacsizni szerettünk volna. Este 9kor! Hiába szólunk nekik, hogy kellene a konyha, tényleg csak pár perc, és jöhetnek vissza, le se szarják. De legalább elkészült az új portfólióm. Már csak pár cuki grafikát fogok csinálni bele. Ha ez kész lesz, bárhová felvesznek majd!

Na jó, ma tényleg dögvész meleg van. Alig hűl le a laptop a ventillátortól, nem is nagyon akarom így használni. Szeretnék egy jó kis kereszthuzatot, csak akkor az összes idetévedő madár/bogár/kosz beszáll az ablakon, és valószínüleg a mi égyunkon fog letanyázni, mint ahogy tegnap este egy mutáns katicabogár is...

Életünk lakását valamilyen misztikus módon kiadták, fél nappal azután, hogy megnéztük. ’Gondolkodjatok nyugodtan, jön a hétvége, aztán jövőhét elején szóljatok ide!’ – hangzott el. Ez volt szerdán. Péntek reggel akartunk odaszólni, hogy na, akkor megyünk, nem is várunk hónap végéig! ’Ó, sajnos tegnap már megírtunk egy szerződést, és ki is adtuk…’ HE?

Találtam egy pályázatot, ahová logót kell tervezni, és a főnyeremény 85ezer forint. Ha megnyerem, megveszem az objektívet, amit már oly régóta kinéztem. Csináltam három változatot is. Remélem, hogy valami ilyenre gondolnak a megbízók. Bízom benne. Egyelőre nem lehet még mutogatni, pedig úgy érzem, nem lett annyira rossz, hogy eltegyem a fiók mélyére. Hát, majd meglátjuk! Addig pedig sütkérezzünk ebben a jó kis melegben. Hála Misinek, hogy megvette nekem a laptop hűtőt, olyan, mintha lenne itt egy ventilátor.

Úgy döntöttem, hogy mivel senki nem fogja helyettem megtanulni egyes programok használatát, kénytelen leszek nekiállni egyedül, idegennyelvű videókat nézegetve, jegyzetelve, közben pedig zenéthallgatva. Persze előtte rendet teszem a deskopon, mert olyan káosz van, hogy nem férnek fel egy képernyőre az ikonok. Aztán befejezem a saját arculatomat, majd töredezettségmentesítek, és jöhet új barátom, a dreamweaver. Meg kicsit régebbi ismerősöm, a flash.

Valamitől fenemód izomláza van a hasamnak.