#newlife2018.05.30. 18:54, Eszti
#ilyesmi
Amikor elindítottam ezt a blogot, nem tudtam, hogy igazából mi is vár rám a jövőben, és az akkori énem biztosan örülne, ha többet írnék ide mostanában. Főleg amiatt, hogy régen is terápiás célzattal éltem az írás adta lehetőségekkel. Blogoltam különféle témákról, belekezdtem hosszabb-rövidebb történetekbe, több-kevesebb sikerrel. Hosszabb ideje semmilyen olyan tevékenységet nem végzek, ami pusztán csak kikapcsolna. Semmit nem csinálok már kedvtelésből. Erre az utóbbi időben jöttem rá, hogy az elmúlt 5 év arról szólt, hogy túléljek. Túléljek minden mát és holnapot. Túléljem az AMN's-át, a Millenniumot. Túléljem a forgatásokat, a fotózásokat, a katalógusokat, a logókat, a reggeleket-estéket, napközbeneket, a hosszú vonatutakat, vásárlásokat, postánsorbanállásokat. Nem alkottam igazán. Volt pár igazi örömfotózás. De nem vagyok elégedett. Ez nem az az elégedetlenség, ami hajtja az embert tovább és tovább. Ez az elégedetlenség, ami fekete ingoványba süllyeszti az ember hó lelkét. A #semminemelégjó állapotba. Amikor mindenki más gondja-baja fontosabb a sajátodnál, mert tudod, hogy szembenézni önmagaddal egyet jelent azzal, hogy véged. Elveszted magad, és betemet a bűzlő problématenger, amiért felelősséget kell válallnod. Nem tudod a szőnyeg alá seperni, mert a szőnyeg a mocsár alatt van. Nem tudod egyszerűen csak elhagyni valahol, mert ott van a bőrödön, ha becsukod a szemed, érzed a szagát. Nincs menekvés. Úgy kell vele szembenézned, ahogyan van. Kezelned kell. Ha pedig nem kezeled, oda jutsz, ahol én állok. A hullámzó tenger közepén próbálod kint tartani a fejed. Kiúszni nem lehet. Meg kell állítani a vihart, kinyitni a szemed és látni. Látni, hogy valójában semmi olyan nincs az életben, amit magadköré kell halmozni. Meg kell tanuni nem felvenni mások terhét, és letenni a megfelelő alkalommal a sajátunkat. Ha nem megy, tudnunk kell honnan számíthatunk segítségre. #énmártudom
Elsőkörben a saját szakmámhoz fordultam terápiás segítségért. Mivel életmódváltásra lettem ítélve, rá kell szoknom a változatos étkezésre. Aki ismer, az tudja, hogy a vajaskenyér-puding kombó 18 évig életben tartott. Hát 24 évesen már ez kevés. Tehát... Meg kell ismerkednem mindenféle érdekes, vagy totál érdektelen étellel. Úgyhogy egy dolgot találtam, ami könnyebben rávesz erre, az pedig a fotózás. Megveszek mindenféle kaját, utánajárok, hogy mi készíthető belőle és hogyan, összerakom, és lefotózom. Egyelőre jobb motivációt nem látok. Mármint persze, kisarkítva az életem a tét. Elég kellene legyen az életbenmaradás ösztöne. De a szervezetem ellenáll. Eddig egészen jól megy a dolog, sőt, az iStockon el is adom az elkészült fotókat. Meglátjuk, meddig tudom fenntartani az érdeklődésemet. Elég sokat fotózom ételeket, ezzel még fejlődni is lehet. Lehet, hogy még írni is fogok újra. Meglátjuk. #mindentmeglátunk
|