Vegre megerkezett az ebookom. :) Mar epp itt volt az ideje. Kicsit fura meg kezelni, meg kar, hogy nem ismeri az ekezetes betuket. Viszont olyan, mint egy okostelefon, csak a telefonalasi funkcio hianyzik belole. ^^
Én: Anya, nagyon hullik a hajam. Szóval vagy hajváltásom van, vagy rákos vagyok… Anya: Inkább rákos… Én: Neked, mint az anyámnak nem megnyugtatni kellene engem? Anya: …nyugodj meg, kopaszon is szeretni foglak!
Az idő kicsit szeles, jól esne egy feles! – idézve a matektanárnőt. Kicsit esős is, de erre nincs még egy random rímem sem. Az időjárás most abszolút passzol a hangulatomhoz. Vagy inkább mondjuk úgy, hogy amennyiben sütne a nap, sajnálnám, hogy bent ülök a gép előtt, és a tételeket másolgatom le. Közben próbálgatom a Lightroom-ot, hogy miket lehet vele csinálni. Eddig jó.
Én: Mennyire aberrált, ha nekem bejön az a zombinak tetovált fickó?
Balázs: Csöppet sem. Csak ne mondd el senkinek. Tudod, még furán néznének rád. Egyébként nekem is bejön.
Én: A csávó???
Balázs: Nem, a tetkói, ki beszélt itt a csávóról?
Én: Épp azt írtam, hogy nekem bejön a srác.
Balázs: Úristen, te aberrált állat. Erre tanított jóanyád?
Lassan ideje lenne ráébrednem, hogy normális családom csak akkor lesz, ha alapítok egyet. Remélem, hogy az én anyósom majd kedves lesz velem, és egy nagyon kicsit kedvelni fog. Én biztosan fogom. Ha másért nem, akkor azért, mert a leendő férjem anyukája lesz. Na nem baj, az sem most lesz még. Addig az én családom is változhat.
Nagyon sajnálom az osztályfőnököt. Elképzeltem, ahogy örömmel, reménnyel teli a kezébe veszi a történelem érettségi feladatlapokat, arra számítva, hogy az Elit osztály a nevéhez méltóan brillírozott. Mosolyog. Sőt, nevet. Vígan kezdi lapozgatni egymás után a dolgozatokat. Olvas, lapoz, nevet, olvas, lapoz, mosolyog, olvas, lapoz, tágra nyitja a szemét, olvas, lapoz, megdöbbent arcot vág, olvas, lapoz, mélylevegőt vesz, aztán egyre gyorsabban olvas, és egyre gyorsabban lapoz. Mély levegőket vesz, majd zihálva a lecsapja az asztalra a lapköteget, és idegesen rágyújt. Elszívja a szivarkáját, aztán visszaül. Megdörzsöli a szemét, olvas tovább, aztán kitépi a haját, meg persze előbb még megőszül, ahol még lehet. Utána szívrepedést kap, és meghal. Pénteken innunk kell erre a gyönyörű eredményre, amit összehoztunk, kedves osztály. Roppantmód jól sikerült mindenkinek, ahogy látom és hallom. Na de semmi baj, túléltük, szóbelin meg majd alakítunk valami hasonlóan nagyszerűt.
Egyébként behoztam a szobámba egy csomó színes tollat. Mármint madártollat. És viszket tőlük a szemem, folyik az orrom. Meg kicsit folyik a könnyem is. Ha az éjszaka során megfulladnék, akkor szere… haha, dehogyis! Nincs olyan szerencsétek.
Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét és azt mondtam, “Szeretnék valamit elmondani”. Ő leült és csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.
Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan. Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte, miért? Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással. Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet szeretem, nem őt.
Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam! Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át. Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét, forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már Janet szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosam az volt, amire számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra. A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt most.
Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.
Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt, úgyhogy megfordultam és aludtam tovább. Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt, mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges. Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal. Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába. Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem a furcsa kérésébe.
Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan. Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem, hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz, több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam, kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig. A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak.
Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy percig azon gondolkodtam, mit tettem vele. A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből. Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek. Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt. Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre könnyebben tudtam őt vinni.
Hirtelen megértettem … óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét. A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját, élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiúnknak, hogy jöjjön közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam, kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont olyan volt, mint az esküvőnk napján. De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre, hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.
Elvezettem az irodáig … gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek, meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és
azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni. Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte. Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket. Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam.
Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ.
Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam – holtan. A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én annyira el voltam foglalva Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok. Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház, nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot, de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért, amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog házasságotok!
Ha nem osztod ezt meg másokkal, semmi sem történik veled.
Ha megteszed, talán megmentesz egy házasságot.
Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták.
Tipikusan azt az időszakomat élem, amikor lefáraszt háromórányi intenzív koncentrálás és gondolkodás. Gondolkodni valami olyanon, amit sosem tudtam, visszaemlékezni valamire, amit sosem láttam, olvastam, hallottam. Előszedni valami pont odaillőt a tudatalattim egészen sötét sarkaiból. Aztán jön a felismerés, hogy rossz az ábra, rossz a képlet, semmi baj, van még 20 perc, be tudom fejezni. A ceruzának kitörik a hegye, a radír elgurul, a huzat ellapozza a kellő oldalt, egy hang megszólal: ’még két perc’. Mély sóhaj: befejeztem. És talán még jó is.
Várni, várni és mindig csak várni. Valamire. Valakire. Ez az érzés már nem az unalom. Ez már túlmutat mindenen. Ma még csak kedd van. A normális iskolába járások alkalmával ilyenkor már csütörtök szokott lenni. Nagyjából úgy érzem magam, hogy csinálni kellene valamit, de olyan tehetetlennek érzem magam. Ma az ablakban bambultam nagyjából tizenöt percet, aztán ledőltem az ágyra, és elaludtam. Mikor felkeltem, magamhoz öleltem egy nagydoboz fagyit, majd átnéztem a törit, és befejeztem az agymenők második évadát. Sheldon annyira cuki. Nagyon bírom, amiket mond. :D Talán ha elkezdem nézni tovább a hátralévő évadokat, akkor gyorsabban fog telni a hét. Szeretném már a jövő hetet. Nagyon!
Sheldon: Öhm... mint Ön is tudja, néhány héttel ezelőtt az első találkozásunkkor rosszul indult a kapcsolatunk, amikor ostobának neveztem... és szeretném elmondani, hogy hiba volt... rámutatnom.
Na, szopjon le keresztbe kétszer az a gyökér, amelyik annyira kibaszottul ráér érettségi közben a gyik-re írni. Az ilyen csíráknak lesz jó az érettségijük, akik majd ha hidat építenek, akkor is a google-ből fogják kitalálni, hogy hogyan is álljon majd a híd. Hogy szakadna az összesre rá a betonkeverő. Fú, az összesnek üdvözlöm a jó édes anyukáját, azt a ribancot, aki homokért baszott a sivatagban. Eee…
Lány létemre azért egészen szépen tudok káromkodni. Nem? :D
Egyébként annyira nem volt vészes ez a magyar. Első pillantásra megijedtem, hogy nem létezik, hogy ilyen feladatokat kapjunk, de megoldhatóak voltak. Többszöri átolvasás után is arra jutottam, hogy amiket írtam, azok jók. Legalábbis szerintem. Én elfogadnám magamnak. :D A szövegalkotás szivatós volt, tekintve, hogy nem novellaelemzés és vers összehasonlítás volt, hanem novella összehasonlítás és verselemzés. Ja, meg hát az érvelés. Természetesen az utóbbit választottam, mert a cím nagyjából ugyanaz volt, mint amit kaptam próba érettségin. Szóval reménykedem a legjobbakban. Imádkozom majd, hogy a holnapi matek is legalább olyan jól sikerüljön, mint a mai magyar. Látszatra, legalábbis.
AJÁNLOM AZ OLDALT
