El vagyok én tévedve. A rakás fám konkrétan nem ég. Bezzeg az erdő mögöttem... Ha így folytatom, olyan leszek, mint egy vak ló, aki belezuhan egy szakadékba. És még jól meg is égek. Fuck the love!
Egy szakadék szélén áll egy szőke, egy fekete, és egy barna hajú nő. Át kellene jutniuk a másik oldalra. Arra megy egy angyal, és így szól:
- Mindegyikőtök mondhat egy madárfajtát, és én azzá változtatom.
Fekete: - Én sas akarok lenni, mert az olyan erős.
Barna: - Én hattyú akarok lenni, mert az olyan szép.
Mindegyik átrepült, végül a szőkére került a sor:
- Én pingvin akarok lenni, mert az olyan cuki...
Különös dolog a tűzcsiholás. Ahogy a két követ összeütöd, és kicsapnak a szikrák. Van egy tökéletesen rendezett farakásod, amit hetekig pakolgattál, hogy az ágak pontosan összeérjenek, megtartsák egymást. Körbeszórtad száraz levelekkel, körbe raktad formás kövekkel. Elkerítetted őket a többi száraz fűtől, és az erdő többi részétől. A többi ágacskától, rendezett vagy rendezetlen rakásoktól. Ahogy pattogtatod a köveket, a szikrák kicsapnak minden felé. Te célzottan a te kis farakásodat akarod meggyújtani. Viszont a szikrák… Ők egy kis szárazlevél kupacra ugranak. Míg azon mesterkedsz, hogy meggyulladjon a farakásod, nem veszed észre, hogy a kis lángokból a másik avaron már erdőtűz lett. A farakásod pedig még csak meg sem pörkölődött. Fuck the Love!
Biztos vagyok benne, hogy az érettségiig terjedő időszakban senkinek sem fogom tudni mondani őszintén, hogy szeretem. Nem tudom miért. De ez kicsit elkeserít. Kicsit? NAGYON!!!
Balázs: Itthon vagyok, Tökfej.
Én: Örülök.
Balázs: Nem koccanunk?
Én: …
Balázs: Nem is örülsz nekem. Brühühü.
Én: Te fiú létedre khm. Kicsit gáz vagy. Sírsz mint egy lány.
Balázs: Rossz kedved van. Tudod mit, mondok még pár hülyeséget, amivel jól leégethetem magam, aztán rakd ki a blogodra. Attól jobban fogod magad érezni.
Más geci a belét is kitanulja, te meg ennyit tudsz összesen kiírni facebookra, hogy ’unatkozom, szám üzibe, és megmondom, mennyire kedvellek’. Hallod, nekem számot se kell, hogy írj, simán közlöm veled, hogy a szememben egy semmi vagy. Csak felbasz, hogy te anyád-apád pénzéből jól elleszel a kis költségtérítéses helyeden, bármilyen szakon, mert te megteheted. Én meg kitanulom a lelkem, bazdmeg, és még az is lehet, hogy fel sem vesznek. Ha annyira kibaszottul unatkozom, kedveském, akkor helyezd át a csinos fenekedet az íróasztalod előtti székre, aztán nyisd ki a tankönyveidet. Ahogy olvastam, elbüszkélkedtél a csekély eszeddel, meg a hozzá tartozó hasonló tanulmányi átlagoddal. Figyelj, őszintén gratulálok! Mégsem!
Tegnap kiderült, hogy a pénteki buli az, ahol engem mindenki ismer. Én senkit nem ismerek, de ők már úgy jönnek oda hozzám, hogy ’Szia Eszti! Mizujs?’ Tudják, hogy ki vagyok, hová járok, hány éves vagyok… Én meg csak pislogok. A többiek is. Na mindegy.
Péntek 13.-a hülyeség. Nekem nagyon szerencsés volt!
Valaki azt mondta nekem, hogy az a pasi, aki visszautasít, az meleg. Khm. Veszélyesen közel járt az igazsághoz! Legközelebb elkérem tőle a heti lottó nyerőszámokat is!
Az elmúlt évben millióegy dolog történt. Voltam szerelmes, meg tetszettek holmi pókok, kuduk, meg kitudja milyen állatok még. Érettségiztem, nyelvvizsgáztam, buliztam. Na akkor egyesével… Összevissza haladok majd, sorban nem fog eszembe jutni semmi.
November 2.: A szülinapom! Szinte tökéletes volt. Először gyülekező nálam, tortaevés, vodkázás. Lecsaptam mindenkivel egy felest. Voltunk 14-en. Igen, és utána ettük a tortát. Anya jelenlétében. És még mosogattam is. Jó, ez nem volt lényeges momentum. Innen elindultunk egynéhányan a Sevenbe. Már az odaút is kalandos volt, hisz minden sarkon meg kellett állni inni, hogy mire odaérjünk, elfogyjon minden. Mikor a Seven még nyitás után kihalt volt, mint a préri nyaranta, meg egyébként is, leültünk ahányan voltunk, és egy idióta barom játékot kezdtünk el játszani. Hogy melyik degenerált kis barátomnak jutott eszébe ez a hülyeség… Ja, hogy az egyik értelmi szerző én voltam? Valami dereng erről. No nem azért nem emlékszem erre, mert valami nem volt tiszta a fejemben, csak éppen Dávid fülébe súgtam valami gValakiről és Ivettről. Aztán mikor gValaki felé fordultam, hirtelen azt sem tudtam, hogy mi van. Szóval hagyjuk is. Utána a baromkodás-sorozat után, miután mindenki megkapta, ami járt neki, táncoltunk. Sokat. Ittunk. Keveset. :/ Utána Ivett itt aludt. Azt hiszem, hogy a Vidor után ez volt a második pont, ahol végérvényesen kiderült, nekünk barátoknak kell lennünk. Együtt még sok hülyeséget fogunk csinálni, mert jó.
Nyár, bicajtúra: Sajnos csak négy naposra sikeredett ez a fantasztikum. A balatonon voltunk, ahol első nap napszúrás miatt kidőltem. Viszont életem egyik legromantikusabb pillanatát köszönhetem az első nap estéjének. Illetve az már a második nap volt, nullaóra akármennyi. A mondás, miszerint ’Hogyan hallgattass el egy lányt? Csókold meg!’. Még ha ez csak amolyan van négy napunk, legyen má’ jó-szerűség, akkor is jó volt. Hogy miért volt jó így? Mert igazi volt. Egyikünk sem mondta azt, hogy hú mennyire szeretlek, így kellessz, úgy kellessz… Meg jú end mí túgedör, áj láv jú bébi forevör. Csak ültünk a stégen, és hallgattuk a kacsákat, néztük a vízisiklót, megdobáltuk szilvamaggal a hattyúkat, néztük a naplementét. Majd átmentünk a játszótérre, zenét hallgattunk, felfeküdtünk a mászókára, és néztük a csillagokat. Láttuk hullócsillagokat is. Jó sokat. És vége is lett. Ez volt az első rosszalkodásom az évben. Legalábbis itt kezdődött el az a korszakom, mikor azt csináltam, amit épp az adott pillanatban helyesnek gondoltam. Vagy csak simán úgy éreztem, ennek meg kell történnie, hisz unalmas a kis életem.
Március, Kossuth szünet: Házibuli. Volt cuki jelszavunk is, amit jó gyerek módjára mindenki betartott. Röviden, tömören úgy szólt: Basszunk be, mint állat! Sikerült. Hányás nem volt. Legalábbis egy hónapig azt hittem, de mint később kiderült, valaki mégis volt, aki színeset ásított. De hogy abból reggel semmit nem láttunk, az is biztos. Viszont jó volt az a buli. Csak kár, hogy homályos néhány rész. Ezután a szünet után jött a letargikus időszak, amikor is minden bánatomat a valóvilágba fojtottam. Illetve volt a napban egy óra, amikor a figyelmem egésze valami teljesen más dologra irányult. Azóta abból a SZARSÁGBÓL kigyógyultam.
Nyár, június közepe: Kékre festettem a hajamat. Mert én kúlfész vagyok. Nem, nem azért. Csak simán, mert tetszett. Néha megbántam, néha visszasírtam. Ahhoz képest, hogy még meg is kergettek miatta a C-osztály tagjai, a szalagavatóra is visszafestettem.
Október 14.: Szalagavató és nyelvvizsga. Utóbbi nem lett meg, csak félig. Nem baj, a fele már nálam van. Az előbbi meg. Ott találkoztam és beszéltem először a Pókkal. Mármint azóta, hogy a gitárosból Pók lett. Jó volt. Nem cserélném el semmire az élményt, még akkor sem, ha most már a Pók nem számít. Mert akkor fontos volt. Aztán akkor még táncoltam egy csomót. Meg beszélgettem. Mindenkivel. Egy Dáviddal is. Azt hiszem Dávid volt. És rendőr. Vagy valami ilyesmi. Szóval jó volt. A műsoron alakítottunk, szerény, elfogulatlan véleményem szerint mi voltunk a legjobbak.
Október vége: nagy veszekedések egy legjobb barátnővel. Akkor úgy hittem, hogy nem leszünk már olyan jóban. És tessék, MÉDIUM vagyok! Ott minden megváltozott. Sajnos igaz a mondás, hogy: ’Amíg kapcsolatban nem vagy, addig számítanak első helyen a barátok!’. Semmi baj, nincs harag. Ennek így kellett lennie.
Augusztus, házibuli part II.: szintén egy meghatározó dolog volt. Most mondjam azt, hogy nem volt jó? Jó volt. Sőt! Csak voltak zavaró tényezők. Kettő, így egészen pontosan. De már mindegy. Nélkülük nem lett volna olyan a buli, amilyen. Kádban fetrengés, esőben sírás, ivós póker. Fura ezeket leírni így az előző után. De szép emlékek.
Vidorfesztivál, szeptember: ó hát. Ez külön élmény. Erről igazából nem lehet nagyon mesélni. Ide el kell jönni, át kell élni. Itt is szoros barátságok szövődtek. Néhányuk talonban maradt, néhányuk azóta is megvan. :)
Október közepe: első lépéseket megtettem a jövőm pozitív alakulásának érdekében. Elkezdtem járni a fotós szakkörre. És nagyon jó. Megismertük itt A Bácsit, becsületes nevén Boros Gyuri bácsit. Aki azóta is sokat segít, kritizál, feladatokat ad, és még mindig egészen vicces, mikor káromkodik a kivetítőre. :D
November vége: Megismertem a Kudut. Ez miért meghatározó? Nem tudom. Tulajdonképpen írni sem akartam róla. Csak jött.
Nyár közepe: a chatroulettezős korszakomat DóriDínóval éltem. Akkortájt mindkettőnk mondjuk úgy, szerelmiszarságban tengődött. Más, szintén csak mondjuk úgy, megértő emberek híján (Kitti, ne vedd magadra, nem neked szól!) folyton együtt lógtunk, aztán észre sem vettük, de már mindennap beszélünk, tudjuk egymás hülyeségeit, és együtt szilveszterezünk. Gyarapodott az élettársaim száma!
Rengeteg más élményem is van még, de felesleges lenne mindet felsorolnom. Amire emlékeznem kell, az úgyis megmarad, egy részüket szívesen elfelejteném, de nem fog menni. Nem is baj. Tanultam a nyaramból. Sokat! Megtanultam, hogy nem minden jó, ami spontán. Mert a spontán ötletek 99%-a hülyeség. Még akkor is, ha közben jól érzed magad. Mert elfelejteni úgysem fogod őket, akkor meg mindek egy olyan emlék, ami évek, vagy akár már hónapok múlva is nem az, hogy ciki, csak szíved szerint meg nem történtté tennéd. Én így vagyok a februártól szeptemberig terjedő időszakkal. Viszont felfogtam belőle a sok pozitívumot: lesz mit mesélnem majd a gyerekeimnek, hogy: ’Kedves Emma és Balázs, ha ti ilyet csináltok, semmi baj. DE KURVÁRA KIFOGOM TEKERNI A NYAKATOKAT!’ Szóval éljen a fiatalkor, a fiatalság! :D A szilveszterről pedig majd írok külön. Az… külön posztot érdemel. :)
AJÁNLOM AZ OLDALT
