Gyerekek. Fúúú… Értelmes lesz minden. :P Az agyam leépült. Semmi bajom SP-vel, de az a zene. Áh. Eljött, benyomtak valami buta szöveget, hogy: ’Kiabáld, hogy SP…’ vagy valami ilyesmi. Aztán felmászott a színpadra, sikíttatta a lányokat. Playback-elt minden számot. Első számként az egyik saját számát énekelte, másodikként egy Timberlake számot, utána egy fekete vonat számot, még egy Timberlake szám, aztán kétszer a Kék malacot. KHM. A Kép maradsz-ot. Én személyszerint végig röhögtem az egészet. A rocker fiúk ott huhogtak. Ki is fütyülték. Akkor azért már sajnáltam szegényt, hogy eljött, aztán el is küldik. :/ De azért csinálhatott volna valami maradandóbbat is. Tátogni sokan tudnak, ugrálni mégtöbben. Vagy fordítva? Mindegy. Ahogy Friderikusz mondaná: Engem nem győzött meg ez a produkció. :P

Hát nagyon nem. Aztán volt még ma ilyen ’ki? mit tud?’, ami szerintem átment ’ki? milyen hülyébe?’… Énekeltek. Akkora égés volt, hogy wááh. Szétnyávogja a fejét, aztán elégedetten levonul a színpadról. Nem is sejtve, hogy a közönség nem a produkció iránti tetszését fejezte ki a tapsviharral és a visítással, hanem azt, hogy végre valahára vége van. Volt még szellemi vetélkedő és sportvetélkedő is. Hát a sportos rész nem volt valami nagy szám, és az sem volt igazán igazságos, hogy a mi csapatunkban 3-an voltunk lányok, a többiben meg szinte csak fiúk. Ennek ellenére a sportos dolgot hozzáadták egy ehhez kapcsolódó szellemi részhez, és nyertünk. :) A másik szellemi dolgot hétfőn fogjuk megtudni. Emellett a főzést is megosztva mi nyertük. Hát igen. A 8/10.

Szilárd elhatározásom szerint, ma nem blogolok! :P Viszont hoztam néhány újdonságot.

* Egy darab Twilight témájú elvihető design. (e-mailben lehet kérni)

* Az ’ikszdé’

* Egy új fejezet a GoH-ból

Aki ezt elolvassa és van valamilyen válasza a kérdésekre, az könyörgöm írja le!

Miért azt szeretjük meg, Akit?

Miért pont akkor, amikor?

Miért pont ott, ahol?

Honnan jön ez az érzés?

Mikor múlik el?

Még mindig beteg vagyok. Ennek ellenére ugyanúgy suliban vagyok, mert annyira azért nem veszem komolyan a dolgot, hogy suli helyett itthon lustuljak. Nem fertőző, és egyre jobban úgy tűnik, hogy talán túlélem. Bár pontosan a szöges ellentétét éreztem ma első két órában. Ha valakiben van egy kevés tapasztalat, tudja mit jelent a dupla magyar… [nem kell sajnálni, csak együttérezni :P] Szóval. Mint azt sokan tudják, mostanában szar kedvem van… A rosszkedv okozóját szerelemnek szokás hívni köznapi nyelven. A rosszkedv további okozói a fej és torokfájás. Mindegy. Lényeg, hogy előző este Vele álmodtam, és hát így is mindig csak Rá gondolok, egésznap Ő jár a fejemben. [fáradt lehet…] Végre, van 5 perc, amikor ténylegesen kizártam a gondolataimból. 5 perc, de legalább nem rá gondolok. Überelni is lehetne, ha nem említenek semmit szerelemmel kapcsolatos dolgot, amiről rögtön asszociálni kezdenék. Irodalom óráink nagytöbbsége amúgy is romantikus és szerelmes művekkel traktál minket. Ezzel úgy ’normális’ állapotomban semmi bajom, de amikor az ember beteg fizikailag és mondhatni lelkileg sem túl stabil bizonyos dolgok miatt, akkor azért rendesen a béka alá kerül 2-vel, sőt, ami még rosszabb, hogy talán el is törik a mécses… Direkt úgy készültem, hogy ma überelve lesz az a bizonyos 5 perc, mert Hamlettel fogunk foglalkozni. A frászt! ’Na akkor, ma a Rómeó és Júliát fogjuk elemezgetni…’ – hangzott el az ima után az első mondat. Először azt hiszem nem jutott el teljesen a tudatomig a dolog. Végülis ha elemezgetni fogjuk, az nem feltétlenül arról szól, hogy belebonyolódunk, mert hát a Hamletet fogjuk utána venni. Bele is kezdtünk, az elején próbáltam odafigyelni, mert a cselekményt azért nem árt tudni, meg hát én nem tudok annyi mindent belemagyarázni, mint a drámaelemzők vagy kik… Ameddig a cselekményről volt szó, úgy minden érzelem nélkül egészen elfogadhatóan éreztem magam, ahhoz képest, hogy mennyire rosszul képzeltem az egészet. Csak simán voltam szarul. Ráfogtam az egészet arra, hogy amúgy is beteg vagyok, nem kötelező jól lennem. De mikor a tanárnő mondta, hogy miért nem válaszol senki a szerelemmel kapcsolatos kérdésekre, hiszen ehhez a műhöz általában mindenki hozzá tud szólni, mindenki ilyenkorra már rendelkezik némi tapasztalattal…

Ja persze. Mindenki… Mondjuk, mikor ezt mondta, pont rám nézett, de lehet, hogy csak véletlenül. De ha szándékosan, akkor joggal háborodom fel. Pont én szóljak hozzá? Aki 15 és fél évesen nem tud felmutatni egy érdemleges kapcsolatot? Most érzek olyat, amit még sosem. És ez rendesen fájt már reggel, hogy nekem kellene elmondanom valamit a szerelemről, házasságról, kapcsolatokról… Honnan tudnék én bármit? Annyit tudtam volna megjegyezni a témával kapcsolatban, hogy ha valaki szereti a másikat, akkor az mindent megtesz érte. Legalábbis amit tud. És van, hogy erőn felül teljesít. De hát mekkora szöveg már ez. Mindenki ezt mondja. ’Általános életigazság.’ És mikor mondja, hogy biztosan már mindenki tud mindent, legalábbis sok mindent a szerelemről. Sokat tudok. FÁJ! És még azt próbálja a fejembe b@szni, hogy a szerelem jó. Biztosan jó, csak nem nekem találták ki.

Mikor elkezdte ecsetelni a szépségeit, előnyeit és egyéb nagyon jó részeit, már éreztem a szorítást a mellkasomban, és a sírás kerülgetett. Időbe telt megnyugodni. De sikerült. Gondoltam jön az áhitat, jobb lesz. Fenét! Miről beszél a lelkész? A nyári szerelmekről. Hát ez kész. Igyekeztem off-ba vágni magam, de nem egészen sikerült. Legalábbis nem úgy, ahogy szerettem volna. El akartam terelni minden gondolatomat, de minnél jobban akartam, nem sikerült. Mondjuk ez nem volt annyira vészes, mint az irodalom óra. Szóval a nap további részében nyugodt voltam. Még egy csomót nevettem is. Meg is lepődtem azonban, hogy ilyen könnyen össze tudnak törni néhány kérdéssel a szerelemről. Hát csalódtam magamban. Viszont ezek után már jobban fogom bírni. Ami nem pusztít el, az csak erősít. [csak én ezt nem hiszem el…]

Beteg vagyok. Ezt a szívást… Mondtam a húgomnak, hogy ne jöjjön hozzám közel, és a bacilusait sem kellene szétszórni a házban. :P

Szétszórta. -.-’ Persze, én készülök vegyésznek, és tudom, hogy a molekulák terjednek a levegőben. De hát megakadályozhattam volna a betegség áramlását, ha bekötöm a száját egy kendővel, vagy bezárom a mélyhűtőbe. *hihi*

Szóval elkaptam valami elkaphatót. Torokfájás, orrfolyás, fejfájás. Láz nincs. Viszont nyomott vagyok. Úgy nézek ki, mint a mosott szar.

Egy kis szösszenet még a tegnap délutánról:

Nagyon jó kedvem volt tegnap. ZSÓFI hazajött Németországból. :) Már annyira hiányoltam. Szóval első útja ide vezetett az állomásról. Hozott német csokit. Nagyon fincsi volt. ;) Leült, beszámoltunk egymásnak az elmúlt hét történéseiről. Részben… Meséltem neki, hogy beszéltem Vele. Zsófi rendesen elkezdte Őt szidni, hogy így utálja, meg úgy… Aztán reális érveket hozott fel ellene, hogy miért felejtsem el. Miután elment, rendesen elcsapott kedvvel ültem vissza a gép elé.

Ma belegondoltam az egészbe. Mármint a reális érvekbe. A következőre jutottam: a szerelem vak, és süket is. Zsófi mondhat bármit, Ő csinálhat bármit, egyelőre nem fog változni semmi. Így is csak egyre jobban szeretem. :$

Élet. Mi is az? – teszi fel a kérdést Szentgyörgyi Albert is, az egyik könyvében. A pontos választ ő sem tudja, viszont megpróbálja azt megtalálni. Biológia órán én is feltettem a kérdést magamban, hogy na de mégis mi lehet az. Találtam is egy idézetet a fizika teremből nyíló szertár ajtajára kiragasztva:

„Élet: Az a nemi úton történő fertőzés, amelynek halálozási aránya 100%.” Hát röviden, tömören így is van. De én a bővebb kifejtésre lennék kíváncsi. A biosz Tanárnő feltette a kérdést: „Miért mondjuk azt a növényre, hogy élő és a mellette lévő kőre, hogy az nem él?”

A növény szerintem: élőnek lehet nevezni, mert változik. Az idő során megnő. Évszakonként változtatja a színét, ha virágról van szó. „Szaporodik.” Úgymond. Szervetlenből szerveset állít elő.

A kő szerintem: nem nevezném élőnek, mert csak külső erők hatására változik. Amúgy pedig csak úgy van a nagyvilágban, az élő növény mellett. Nem mozog, nem tesz semmit. Az eső mossa, a folyók koptatják, a szobrászok faragják. Tehát inkább nevezném tárgynak, vagy a természet egyik alkotórészének, mint élő szervezetnek.

Eszembe jutott, hogy sokan szokták mondani, hogy: „Ez az életem!” „Te vagy az életem.” Csak a …-ért élek.” (a pontpontpont helyére mindenki gondoljon valamit) Az embereknél nem feltétlenül a növést, fejlődést jelenti az élet. Nem gondolnak bele abba, hogy valahol ott kezdődik az egész. Egyesek túl elfoglaltak ahhoz, hogy belegondoljanak az élet fontosságába. Kis 12-13 éves lányok írják ki msn-re/mondják el, hogy meg akarnak halni egy-egy szerelmi csalódás vagy egyéb probléma miatt. Bele sem gondolnak, hogy van, akinek az élet nem adatik meg. Legalábbis nem rendesen. Vannak, akik valamilyen baleset következtében nem tudnak rendes, teljes életet élni. Csak úgy vannak a világban. Másokra szorulnak. Olyanok lesznek, mint a kövek. Persze nem olyan szinten, csak simán passzívak. Amiről persze nem ők tehetnek, hanem valaki más, aki bizonyára ép bőrrel megúszta azt, amit a másik elszenvedett miatta.

Az élet számomra címszavakban: szerelem, barátok, család, tanulás, sport, zene, msn. [jelenlegi fontossági sorrendben] Biztosan van több is, de jelenleg csak ennyi jutott eszembe. Igazából én sem fejtettem meg az élet miértjét/miértjeit, de legalább rájöttem, hogy van még mit tanulnom az egészről, és azt hiszem nem ártana megtanulni rendesen fogalmazni. :)

Szép napot Mindenkinek!

Arra gondoltam ma, hogy nem volna rossz megörökíteni a suliban hallott beszólásokat :) Régebben volt ilyen fent az oldalon, mikor még több szerkesztő volt. Most újra elkezdem ezeket gyűjteni, mert hát a kedves osztálytársaim nagyon szívesen olvasgatják ezeket. ;)

Úgyhogy új modul az extrákban. ;)

Közvélemény kutatás… Hmm. Igazából csak két embert kérdeztem meg erről az egészről, szóval nem valószínű, hogy ez már egy kutatás. :) Az előző hetekben, pontosabban suli vége utáni időszaktól kezdve kezdett foglalkoztatni a dolog. Naponta többször is felmerült bennem a kérdés, de csak ma jutottam el oda, hogy a suliban bizonyos dolgok miatt megvitattam egy barátnőmmel, Kingával ezt az egészet. (emlegetett sz… xD most jelentkezett be 16:19)

Arról volt szó kezdetben, hogy mi már 10.es fejjel csak óvatosan nézhetjük meg a 9.es srácokat, mert hát ugye azért az nem adja, ha lánytól lefelé van egy év különbség. Persze húszon túl már nem látszik sok minden, és hogy Őt idézzem, akkor már mindkét félnek van annyi élettapasztalata, hogy nem látszik tényleg semmi. (ez most szóismétlés, vagy mi volt :S) Tehát, Kinga véleménye: (msn beszélgetés, előzményt nem írok)

Noémit is megkérdeztem, ő nem fejtette ki ennyire lényegre törően, de azért szerintem korrekt a megfogalmazás: (szóismétlések és egyéb hibák megbocsátva, ilyen az msn :P)

Kinga teljesen beletalált a problémába, és talán azért vonzódnak a 16-17 évesek az érettebb emberekhez. Igaz, a két korosztály szokásai nagyban eltérnek, mert vegyük pl azokat a cicababákat, akik egésznap plázáznak, sminkelnek, furcsa ’csi’-nyelven beszélnek (köszcsi, puszcsi, baszcsi, üdcsi, stb-csi…), egésznap illegetik magukat, nem tudná egy srác sem felhasználni sokkmindenre… :S Igazából csak egy dologra jók, ha nincs eszük. Nem akarok megsérteni senkit, de ha innen nézed, és nem állsz odébb, akkor ezt látod te is! (úgy tudok fogalmazni, hogy wááhhh) Szóval csak akkor állíthatjuk az egyforma gondolkodást, ha a lánynak is van egy kis intelligenciája. Mondjuk nem árt ha kicsit több van neki. A mostani 20 évesek nem emósok, nekik más az értékrendjük is.

Ha neked is van véleményed a korkülönbségről, kommenteld . ;)

Most, hogy elkezdődött a suli, egyre jobban érzem a nyár hiányát… Kezdetben a korán kelés érezteti a legjobban, aztán pedig az időjárás változása. Hideg lesz. Itt az ősz. Ami persze nem baj, mert utána jön a tél, a tavasz és optimistán nézve, mindjárt itt a nyár. :)

Mivel eltelt az első hét a suliból, gondoltam valami kis élménybeszámolást tarthatnék. Első nap, ugye ismerős mindenkinek, 4 db osztályfőnöki óra. Unalmunkban már majdnem a festéket kapartuk a padról… :S És ez is. 45 perces órák, 5 perces szünetekkel. Nézhet mindenki furcsán most, hogy miért nem jó nekem a 45 perces óra. Eddig 40 perces óráim voltak, most pedig 5 perccel tovább kell szenvednem. De igazából meg lehet majd szokni. IDŐVEL! Hát az órarendemről ne is beszéljünk… De, inkább igen.

Tele lyukas órákkal. Ezért kell ott ülnöm tovább. Előre láthatólag azt sem tudom, hogy az előre hozott érettségire mikor fogok tanulni, mikor fogok aludni, mikor fogok gépezni… Jó, gépezni nem fontos, mert az csak egy pótcselekvés. De hát két weboldalam van, amiket szeretek, és nem akarom őket bezárni. Egy személyes oldalt könnyebb szerkeszteni, mint egy Fan oldalt. Pláne, hogy minden 3. oldal a Twilight-sagával foglalkozik. Sok újdonságot így sem tudok feltenni, mert nincs időm lefordítani, és ha kicsit tovább tudok itt lenni, akkor sem fordítani akarok… Inkább msn-ezek. Meg ide írom az élménybeszámolókat :)

A Vidor fesztivál alkalmából én, és két barátnőm, Kinga és Gabi, kimentünk a Kossuth térre Vidorogni és koncertet nézni/hallgatni. Csík zenekar volt és Lovasi. A koncerten ugyan nem maradtam, de előtte megmentettünk egy babát. Azaz hogy Gabi és Kinga. Én csak annyit mondtam, hogy menjünk szólni valakinek. Nos tehát, kezdjük csak az elején.

Álltunk a nagy tömeg közepén, és egy kisfiú bolyongott a sok felnőtt lába alatt. Annak ellenére, hogy látszólag nagyon el volt veszve, nem mutatott félelmet. Mosolygott, mikor Gabi lehajolt hozzá és a neve felől érdeklődött. Beszélni ugyan nem tudott még, de Gabinak nagyon megörült. Egy ideig néztük a tömeget alkotó embereket, hogy kik lehetnek a szülei. De a többi ember is csak tanácstalanul méregette a kisfiút, és hol ránk, hol rá néztek. Mintha azt várták volna, hogy mi mondjuk meg, hogy mi is legyen most.

Legvégül arra jutottunk, hogy szólunk a színpad mellett álló rendőröknek, hogy találtunk egy gyereket. A biztonsági őr, akivel beszéltünk, azt mondta, hogy vigyük oda, és majd csinálnak valamit. Gabica az ölébe vette a kissrácot, ő meg hatalmas mosollyal ölelte meg Gabit. Mikor próbálta átadni a korláton a szervezőknek, nem akart velük menni, így hát Gabinak is be kellett mennie a színpad mögé. Mivel nem tudtuk, hogy hogy hívják, fel kellett volna vinni a színpadra, hogy megmutassák. Már majdnem el is indult Gabica, amikor megérkezett egy kisírt szemű hölgy. Teljesen ki volt akadva a fia eltűnése miatt. Ez természetesen érthető. Az viszont teljes mértékben érthetetlen, hogy a nagy tömeg közepén rohangáló kisfiút miért három 16 éves lány veszi észre, és miért annak a 3 lánynak jut eszébe tenni valamit, hogy ne legyen semmi baj? A téren kb. 500, vagy annál sokkal több ember volt. Körülöttünk csak úgy 30-40 ember. Mégis csak mi gyanakodtunk arra, hogy távol lehet a szüleitől. Az öreg nénik is csak annyit tudtak mondani, hogy: „Na nézd már! Még elviszik… Na, ha az anyja keresni fogja…” Már kereste, de nem találta, mert mindenki lusta volt,  vagy félt annyit csinálni, hogy kézen fogja a kisfiút és odaviszi a színpadhoz, hogy találtam egy gyereket, egyedül kódorgott szegény a tömegben. De mégis, hogy lehetnek a felnőttek ennyire felelőtlenek? Nem, most nem az édesanyjára gondolok, mert ha a kicsi szaladt el, akkor nem az anyukája tehet róla. Most azokra gondolok, akik végig nézték, ahogy majdnem minden láb összetapossa, és mindenki arrébb löki. És csak ott álltak és néztek. Suttogtak egymásnak valamit, aztán elfordultak, és úgy tettek, mintha ott sem lenne. De azért félszemmel mindig figyeltek, nehogy közel keveredjen hozzájuk a kicsi, mert nem akartak felelősséget vállalni, nem akartak neki segíteni.

De szokták mondani, hogy minden jó, ha a vége jó… Bendegúz, mert így hívták, visszakerült az anyukájához, minket megdicsértek, és megköszönték a kedvességünket.

Az viszont érdekes, hogy hármunkban fel sem merült az, hogy otthagyjuk egyedül. Azt hiszem, ez szép dolog volt.
Itt egy kép Gabiról és Bendegúzról: